Nem kell az arany jakuzzi és a Plasztik Józsefek – „Sosem a pénz miatt voltunk rockzenészek”

Portfolio: Hivatalosan a zenekart működtető Tankcsapda Music Kft. ügyvezetője Fejes Tamás és Lukács László. Ki a főnök a zenekarban üzleti oldalról?

Laci: Tomi, egyértelműen. Olyan szempontból viszont semmiképp nem neveznénk egymást felettesnek vagy beosztottnak, mint például egy hagyományos cégmodellben, ahol a főnök döntése szent. Ilyen szempontból nem a felettesünk a Tomi, nyilván nem akar olyan dolgot keresztülverni rajtunk, amiről meg van győződve, hogy mi pont az ellenkezőjét szeretnénk. 

Tomi: Érdekes, hogy amikor zenei lapnak adunk interjút, akkor szentségtörésnek számít ennek az egésznek a gazdasági-üzleti oldaláról beszélni. Speciális a helyzetünk, mert ez nem egy normális gazdasági vállalkozás.

Ez egy zenekar, aminek a működtetéséhez egyfajta szükséges rossz a gazdasági tevékenység fenntartása.

Hármunk közül én értek a legjobban ehhez a dologhoz, vagy inkább nekem van hozzá a legnagyobb érzékem, de ez nem azt jelenti, hogy én gazdasági zseni vagyok. Amikor bekerültem a zenekarba, akkor nem azzal a céllal kerültem be, hogy majd gazdaságilag irányítani fogom a Tankcsapdát, hanem azért, mert kerestek egy dobost. Aztán az élet hozott olyan kérdéseket a zenekar működésével kapcsolatban, amikre én adtam a legjobb válaszokat, ezért törvényszerű lett, hogy ezt az oldalát én viszem a dolognak. Ma már a srácok maximálisan megbíznak bennem, úgy működünk, mint egy család, ahol mindenkinek megvan a dolga.

Sidi: Ha Tominak van valami új üzleti vagy kreatív ötlete, akkor mi Lacival már nem nagyon ugrálunk rajta, még akkor sem, ha nem is értjük olyan nagyon, mert tudjuk, hogy rossz nem fog kisülni belőle.

Portfolio: Maradjunk egy számotokra életszerű példánál: Tomi beállít egy nap próbára és azt mondja, hogy „Srácok, holnaptól áruljunk benzinkúton CD-t!” Ilyenkor azért kicsit furcsán néztek rá?

Sidi: Hát ilyet azért nem csinálnánk.

Laci: Nem tudom, ezt a hülyeséget hogy találtad ki, komolyan mondom.

Sidi: A viccet félretéve: persze, valamin meghökkenünk. Egyébként én pont akkor kerültem a zenekarba, amikor ez a benzinkutas dolog elindult. Én akkor megdöbbentem és voltak aggályaim is, de új fiúként hallgattam, és utólag úgy tűnik, hogy jól is tettem.

Laci: Azokat a stratégiai lépéseket, amik a zenekar életét jelentősen befolyásolják, természetesen hosszan átbeszéljük. Minél nagyobb volumenű egy ilyen dolog, annál több időt szentelünk rá. A szóban forgó ötletet nem is elsősorban velünk kellett megértetni, hanem a benzinkúthálózattal kellett elhitetni, hogy ez nekik is egy jó üzlet, a lemezkereskedelem visszaesése miatt voltak aggályok.

Portfolio: Honnan jött maga az alapötlet? Azt gondoltátok, hogy a kocsiban úgyis mindenki zenét hallgat és már unja a rádiókat?

Tomi: Nagyon szerettünk volna leválni a kiadókról. Amikor 2006-2007 körül voltak kiadóváltásaink, akkor feltettük a kérdést a kiadóknak, hogy mit tudnak ők adni nekünk. Mert maga a zenekar önjáró. Azt láttuk, hogy sokan akarják a Tankcsapdát, különböző számokkal próbáltak bennünket elkápráztatni, de nem éreztem azt a pluszt, amit a kiadók adtak volna a gépezethez, úgy éreztem, hogy mindent mi csinálunk, ők csak szűrik, cenzúrázzák a zenekart. Keresni kellett egy alternatívát, hogy ha mi önálló lemezkiadóvá válunk, akkor hogyan fogunk terjeszteni. Akkor már elkezdtünk tárgyalni a Mollal, kézenfekvő volt, hogy kössük össze a két dolgot. Szerintem eleve elhibázott volt a kiadók stratégiája, hogy egy 99 forintba kerülő CD-nél próbáltak mesterségesen 3500-4000 forintos árat fenntartani. Közben milliós kampányokat indítottak azzal a demagóg dumával, hogy aki nem 3500 forintért veszi meg a lemezt, az lop. Én akkor mindig feltettem a kérdést, hogy akkor hova lett a maradék 3200-3300 forint? Mert mi biztos nem keresünk annyit. Amikor megkérdezték, mennyiért kellene adni a CD-t, én azt mondtam, hogy szerintem 990 forintért, mert az a lélektani határ, amit még rááldoznak az emberek.

Akkor először kiröhögtek, majd amikor megcsináltuk, akkor mindenki minket szidott, három-négy évre rá pedig mindenki 990 forintért kezdte árulni a lemezeit és mindenkinek nőttek az eladásai.

Portfolio: A ti eladásaitok mennyivel nőttek meg ennek köszönhetően?

Tomi: Amikor ezt megcsináltuk először, akkor minden idők lemezeladási csúcsát azonnal megdöntöttük, a MAHASZ-lista első tizennégy helyén a Tankcsapda állt. Abban az időben másfél év alatt eladtunk nagyjából 150 ezer CD-t, ami brutális mennyiség volt. Olyan, mintha a hőskorban bakelitből eladtak volna egy-másfél millió darabot.

A biznisz viszont egyre inkább áttevődik a digitális platformokra, a Spotify-ra vagy a Youtube-ra, az autókból is eltűnnek a CD-lejátszók. Hány éve lehet még a CD-nek?

Laci: Ez egy technikai kérdés, nem a Tankcsapdától függ. Szerintem nagyjából tíz évig lesz még CD, és akkor még nagyon optimista vagyok.

Tomi: Ez a jövő. Persze, a mi lemezeladásunk is esik vissza, látszanak ezek a trendek, a Tankcsapda online letöltése, hallgatása is párhuzamosan emelkedik a fizikai eladások visszaesésével. Mára már szerencsére a digitális platformok is hoznak némi bevételt, ami ebben a vírus okozta leállásban jó alternatíva is lehetne az előadók bevételszerzésére, de ahhoz, hogy meg is tudjon élni ebből egy előadó, szükség lenne a szemléletváltásra, egy igazságosabb jogkezelésre, szabályozásra, hogy ne töredékét kapják meg a platformok által beszedett pénzből a művészek. Sajnos jelenleg itt is az a helyzet van, mint a kiadós időkben.

Jelenleg pont a tartalom előállítója került megint a sor végére mikor a felosztásról beszélünk, és csak fillérek jutnak el egy-egy letöltés, lejátszás után.

Portfolio: Lassan fél éve nem lehet komolyabb koncerteket tartani, ami a teljes zeneipart megviselte. Anyagilag mekkora kiesést jelent a zenekarnak a járványhelyzet? Hány koncertet kellett eddig lemondani?

Sidi: Nyilván nagy kiesést jelent, hiszen áprilistól augusztusig egyetlen koncertünk sem volt. Egy igen erős koncepció alapján szerettünk volna például a Budapest Parkban három alkalommal is koncertezni, mindhárom koncertre nagyon sok jegyet már elővételben eladtak, az első már teltház volt, mikor jött a koronavírus miatti leállás. A három bulit elhalasztottuk jövőre, a koncepció, hogy a zenekar három évtizede három bulira van szétosztva így jövőre nézhető meg. Közben október 2-án azért a Parkkal közösen szerettünk volna egy nagy koncertet kárpótlásul, de erre jelen helyzetben szintén semmi esély, most dolgozunk a megoldáson, viccesen hangzik, de lehet mégis három buli lesz helyette. Igaz már a jogszabályoknak megfelelő létszámmal.

Tavasszal elhalasztottunk egy teljes európai turnét, szerencsére a koncerthelyszínek rugalmasak voltak és át tudtuk szervezni későbbi időpontra ezeket is. Nyárra összesen 11 nagyszabású fesztivál fellépést vállaltunk, persze egyik sem valósul már meg. Közben újabb és újabb terveket készítettünk a jövőt illetően, végül, most annyi tűnik biztosnak, hogy leszerveztünk 20-25 olyan koncertet, melyek az 500 fő alatti kategóriába esnek.

Nyilván a kieső bevételeket nem pótolhatjuk ezzel, könnyen kiszámolható, hogy egy olyan gépezetnél, ahol minimum 18-20 fős a stáb, 4 járművel, technikával, utazással, helyszínbérléssel, szállással mire lesz elég a befolyó pénz.

De ezzel sincs problémánk, hiszen végre mozoghat a produkció. Ráadásul évről éve voltak olyan Tankcsapda-turnék, amit mi magunknak szerveztünk, klubokba, művelődési házakba, szóval nem újdonság nekünk megszervezni egy ilyen koncertsorozatot, ebben is jól érezzük magunkat. Most alkalmazkodunk a helyzethez és bízunk a jövőben, mást nem tudunk csinálni.

Az biztos, hogy a koronavírus-járvány miatt nem csak mi, hanem a teljes zeneipar nehéz helyzetben van.

Portfolio: Hogyan próbáljátok ezt a negatív hatást tompítani?

Sidi: Agyalunk, sokat dolgozunk a háttérben, időről időre új aktivitásokkal próbáljuk mérsékelni.

Tomi: Mindig alkalmazkodunk a helyzethez, hogy a rajongók ilyenkor is kapjanak valamit tőlünk. Most sok tartalmat gyártottunk. Mi voltunk az elsők, akik bejelentették, hogy online formában adunk koncertet profi minőségben és körülmények között. Szerveztünk a Tankcsapda-rajongóknak virtuális „tehetségkutatót” a magunk platformján, amit egymilliónál is többen néztek meg. Közben többször is segítettünk a válsághelyzetben kórházaknak, rászorulóknak, új dalokat készítettünk videókat gyártottunk.

Ja, és bármennyire is fájt a sok megkeseredett trollnak a két autósmozis koncertünk, azt gondolom, igenis nagy dolog volt megcsinálni.

Portfolio: Részt vesztek az államilag támogatott raktárkoncert-projektben is?

Tomi: Igen az is lesz. Bármennyire is próbálják ebben is ránk húzni a politikát, azért érdemes kiemelni, hogy ez a zeneiparról szól nem a Tankcsapdáról. Szakembereket, szakmabelieket kértek fel a támogatási rendszer kidolgozására, akik 100-150 zenekart, kerestek meg az elmúlt hetekben. A Tankcsapdát is megkeresték, hogy vállaljuk-e, nyilván nem fogjuk azt mondani, hogy nem, hiszen ez a támogatás nem csak rólunk, hanem az embereinkről is szól. Köszönjük szépen! 

Portfolio: A mostanihoz hasonló helyzetben talán még fontosabb kérdés, hogy anyagilag mit jelent nektek egy koncert lemondása? Ilyenkor mi a gyakorlat, kaptok például előleget, amit megtarthattok?

Tomi: Ha most egy fesztivál koncertről beszélünk, optimális esetben átkerül a jövő évre, a nagyobb tapasztalattal rendelkező fesztiválok már 2021-re készülnek, így velük a szerződéseinket át tudjuk emelni a későbbi dátumra. A járványhelyzet, ahogy kialakult és láthatóvá vált, hogy elhúzódhat nagyon sok hónapig, úgy lett egyre óvatosabb mindenki a szerződéskötésekkel is. Egyes fesztiválok a jövő évben lehet, hogy nem tudnak majd talpra állni, a koronavírus gazdaságra tett hatásának következményei még nem ismertek.

Messze még a vége, hogy lássuk, milyen károk lesznek a szórakoztatóiparban.

Egy biztos, kár bőven lesz, nem csak a zenekarok, hanem a teljes háttéripar, azaz a szolgáltató cégeken át a vendéglátóhelyekig és technikai személyzetig, mindenki nyakig benne van. Mi is folyamatosan egyeztetünk a szervezőkkel, de a helyzet bizonytalan, most ott tartunk, hogy egyre kevesebb a biztos pont, addig, amíg nem válik valamennyire biztonságossá a helyzet. Na jelen pillanatban erre van a legkevesebb esély.

Portfolio: Mekkora üzlet ma Magyarországon rockzenésznek lenni?

Tomi: Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, mekkora üzlet ma pizzát árulni: valakinek nagyon megéri, más meg beledöglik. Attól függ, hogy csinálod, milyen az üzleti modelled.

Ez egy kicsi, tízmilliós piac, ráadásul eleve a rockzene egy szűk szegmens. Én azt gondolom, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz bennünket, mert ezen a piacon bő harminc éve jelen tudunk lenni. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy eladtuk magunkat, csak a pénzért csináljuk, mostanában meg párhuzamot vonnak a zenekar és a politika között, pedig soha nem politizáltunk és nem is fogunk.

Azt gondolom, hogy mi reformerek vagyunk, megreformáltuk nem csak a CD-ipart, hanem az egész zenekari működtetést Magyarországon.

 Ma már sok zenekar a mi modellünk alapján működik, de mindig azok kapják meg a kritikát, akik először változtatnak. Ezektől a kritikáktól nem félünk, szerintem jó úton járunk, az elmúlt húsz év minket igazol.

Büszke vagyok az újításainkra, arra, hogy merünk ilyen dolgokat csinálni. Nem csak Magyarországon vagyunk elsők sok dologban, de hamarabb megcsináljuk, mint külföldi világhírű zenekarok.

Portfolio: Tényleg haldoklik a rockzene? Üzletileg kevésbé éri meg ezt csinálni, mint mondjuk húsz éve?

Tomi: Harminc éve ezt hallgatjuk, hogy haldoklik. Mi ezt nem érezzük. Szerintem, ha valaki tudatosan dolgozik, előre jól átgondolt stratégiában, akkor üzletileg is lehet jól működtetni. De ezt nem csak a mi példánk mutatja, hanem több más produkcióé is. Összességében inkább a hazai zeneipart említeném, nem csak a rockzene helyzete nehéz Magyarországon, hanem a többi műfajé is. Ráadásul ezt most úgy mondom, hogy az elmúlt hónapok válsághelyzetének még nem lehet tudni a következményeit. Ebben a pillanatban sem lehet fesztiválokat, nagykoncerteket tartani, éppen ezért erre a kérdésre 2021-ben térjünk vissza.

Laci: Én ezt a kérdést nem nagyon tudom értelmezni.

Mi nem azért zenélünk, mert ez megéri, hanem azért, mert gyerekkorunk óta arról álmodtunk, hogy gitárt vagy dobverőt vegyünk a kezünkbe. Akkor is ezt csinálnánk, ha nem ebből vagy nem így élnénk.

Portfolio: Akkor máshogy teszem fel a kérdést: te jobb életszínvonalon élsz ma, mint tíz éve?

Laci: Természetesen.

Tomi: Közben vannak olyanok, akik rosszul üzemeltetik a zenekarukat és rosszabbul élnek belőle. Mi szeretjük, amit csinálunk, és természetesen zeneileg és gazdaságilag próbáljuk ebből a maximumot kihozni. Ha X millió forintot tudunk kérni egy koncertért, akkor nem fogom azt mondani, hogy elég kevesebb is, hanem a maximumot akarjuk elérni, amennyit ér a zenekar.

Ha mi ezt csak a pénzért csinálnánk, akkor valószínűleg nem ezt csinálnánk. Akkor már Sidinek levágattuk volna a haját, feloszlottunk volna, vagy nem ebben a stílusban utaznánk.

Laci: Vagy lehet, hogy nem is zenét csinálnánk.

Tomi: Meg kell nézni, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. A mi esetünkben száz százalék, hogy a tyúk volt előbb. Mi abból indultunk ki, hogy csináljuk egy jó rockzenekart, nem a gazdasági dolgok irányítják a zenekart, hanem fordítva.

Ha mi nem vettük volna a zenekari dolgainkat a saját kezünkbe, akkor ez a zenekar már nem működne gazdaságilag, a kiadók már kicsináltak volna minket.

Sidi: Sokszor megkapjuk, hogy ez már egy üzleti vállalkozás. Persze, az. A Slipknot vagy a Metallica ugyanúgy üzleti vállalkozás. Nézd meg azokat a zenekarokat külföldön, amelyek már feloszlottak! Az üzleti vállalkozás továbbra is megmaradt, elég, ha csak az új ajándéktárgyak eladását nézzük. Nincs koncertjük, de még mindig jönnek újabb és újabb termékek a zenekari név alatt. Aztán van, aki például pár év múlva újra aktív lesz, de ezzel sincs baj, ha a közönsége igényli, van rá kereslet miért lenne ez probléma. A mi esetünkben a legfontosabb, hogy a mai napig jókedvűen tudunk bemenni a próbaterembe, hülyéskedünk. Ehhez nekünk meg kellett vásárolnunk a szabadságunkat.

Portfolio: Talán ti voltatok az első rockzenekar Magyarországon, akik nyíltan felvállalták a szponzorációt. Ma még nektek kell felhajtani a szponzorokat vagy versenyeznek értetek?

Tomi: Igen, kezdetben nekünk kellett felhajtani ezeket a cégeket, ma már válogathatunk. Nekünk nem szponzoraink, hanem együttműködő partnereink vannak. Ez nem arról szól, hogy kapunk többmillió forintot, amit elköltünk, hanem mondjuk kapunk üzemanyag-támogatást vagy CD-terjesztési lehetőséget, piát vagy autót, amivel turnézhatunk. Ezeknek köszönhetően valamit vissza tudunk adni a közönségünknek, olcsóbban tudjuk adni a jegyet vagy a CD-t például. Természetesen ezért nekünk valamit adnunk kell cserébe, ezért előfordul, hogy ha például egy videoklipet forgatunk, akkor egy Mol-benzinkút meg fog jelenni, vagy ha egy turnéfilmet készítünk akkor a turnébuszunk, hiszen hálával tartozunk a partnereinknek. Ha valakinek ez szúrja a szemét, az egy álszent majom.

Laci:

Amíg nem kell olyan dolgot adnunk cserébe a partnereinknek, amit egyébként nem tennénk, addig ezt mi boldogan el is vállaljuk.

Szerintem ezt nemhogy nem kell titkolni egy zenekarnak, hanem büszkének kell lenni rá.

Tomi: Bármilyen hihetetlen, a felkéréseink hetven százalékára nemet mondunk, igaz ez a szponzorációs megkeresésekre, a koncertekre vagy a médiafelkérésekre.

Portfolio: Egy koncertre általában miért mondotok nemet? Nincs időtök vagy nem tudtok azonosulni a rendezvénnyel, a többi fellépővel?

Tomi: Is-is. A Szigeten például már azért nem játszunk évek óta, mert nincs kivel. Amikor egy olyan DJ előtt kell játszani, akiről azt se tudom, kicsoda, akkor azt nem vállaljuk el. Van olyan, amikor nincs meg a megfelelő technika, a fesztivál nem képes megfelelő műszaki, hangsúlyozom műszaki hátteret, és nem arany jakuzzit biztosítani. És ez nem vicc,

volt már olyan koncertszervező, aki azt híresztelte rólunk, hogy azért nem megyünk, mert Lukácsnak arany jakuzzi kell a backstage-be.

A Tankcsapda mindig egy show, egy kamionnal és négy busszal érkezünk a helyszínre. Ha ehhez nincsenek meg a feltételek, akkor nem vállaljuk el. A jelenlegi helyzethez természetesen mi is alkalmazkodunk, de ez nem azt jelenti, hogy mindenáron elvállalunk bármit és hazaküldjük a stáb felét csak azért, hogy a zenekar zsebében több maradjon. Sőt, ha most valami fontos számunkra az pont az, hogy a stábnak segítsünk és olyan koncert vagy bármi más lehetőséget keressünk, amivel anyagilag is kárpótoljuk őket ebben a vírushelyzetben. A támogatói póló akciónk maximálisan bejött, ez úton is köszönjük, hogy a rajongók mellénk álltak ebben az ügyben is.

Portfolio: Akarjátok limitálni az együttműködő partnerek számát?

Laci: Igen. Egyrészt vannak átfedések, másrészt egy idő után súlytalanná válna az egész, harmadrészt pedig nem tudunk végtelen dolgot kommunikálni egyszerre. Nincs egy szám pontosan kimondva, de ezekre figyelünk egy új megkeresés esetén.

Tomi: Mindig azokkal a partnerekkel szeretünk együtt dolgozni, akik hosszútávon gondolkodnak a zenekarban. A Mollal tíz éves a kapcsolatunk, a rosszindulatú újságírók már erre is ráaggatták, hogy mi vagyunk a „Mol-házizenekar”. Kérdezem én, mit kellene csinálni az ilyen emberek szerint? Szakítsunk egymással, mert nekik nem tetszik?

Ezek a cégek nem azért támogatják a Tankcsapdát, mert valaki mondja nekik fentről. Kölcsönösen megdolgozunk a támogatásért, a Mol ugyanúgy feltételeket szab, ahogy mi is feléjük, de közben megvan az a szabadságérzetünk, hogy nem szólnak bele a zenekar működésébe, nem kényszerítenek ránk semmit.

A rajongók pedig ebből tényleg profitálhatnak. Olyan aktivitásokra, legyen az koncert, klipmegjelenés, CD-megjelenés, bármi, amire a Mol azért áldoz, mert jó a Tankcsapda mellett megjelenni. És sikeresek, népszerűek ezáltal ezek az aktivitások.

Portfolio: Zeneileg, művészetileg mennyit változtatok a harminc év alatt? Laci, te ugyanaz a vidéki punk gyerek vagy, aki a kezdet kezdetén?

Laci: A Tankcsapda lényege, esszenciája és az önkifejezés nem változott. De ez az egyetlen, ami nem változott a zenekar körül.

Tomi: Én azt gondolom, hogy Lukács László egy átlagemberhez képest sokkal kevesebbet változott az utóbbi évtizedekben. Ugyanolyan infantilis hülyegyerek, aki volt, ez az életmód azzá is tesz.

Ha valaki 52 évesen próbál úgy viselkedni, mint egy 25 éves, azt kiröhögik.

Laci: Nagyon sok ember fogalmazza meg azt a kritikát, hogy megváltozott a Tankcsapda. Köztük és köztem az a nem elhanyagolható különbség, hogy harminc évvel ezelőtt nekik is volt egy álmuk, meg nekem is volt egy álmom.

Én a mai napig az álmomat élem, ahogy megálmodtam, ők meg már tizenöt éve azt sem tudják, mi volt az álmuk.

Portfolio: Van olyan Tankcsapda-szám, amit nem szívesen játszol el, mert mondjuk nem tudsz már vele azonosulni?

Laci: Nincs. Minden olyan dal, ami valaha a Tankcsapda neve alatt született, az valamilyen oknál fogva meg kellett, hogy szülessen, a szöveg jellemezte az én gondolataimat. Nem gondolom, hogy nekünk egyetlen dalunkat vagy szövegünket meg kellene tagadnunk. Az más kérdés, hogy vannak olyan dalok, amiket csak nagyon ritkán veszünk elő.

Olyan nem fordul elő, hogy azért hagynánk ki egy számot, mert azt én megvétóznám, mert mondjuk nem akarom elénekelni azt, hogy „Nincs pénzem, nincs nevem, mitől legyen jó kedvem?”. Amikor írtam, akkor nem volt. Attól, hogy ma már van pénzem és nevem, nem érzem hiteltelennek azt a számot, mert amikor írtam, akkor igaz volt. Ráadásul ma is van egy csomó 16-17 éves srác, aki pont ugyanúgy érzi magát, mint én akkor, amikor ezt írtam. Miért ne érezhetné ezt ma 2020-ban magáénak? 

Portfolio: Kevésbé politikus ma a Tankcsapda szövegeiben, mint 20-30 éve?

Laci: Szerintem nem. Ha valaha politikus volt, akkor most is az, de szerintem sosem volt igazán politikus, inkább közéleti témákkal foglalkoztunk. Most nem akarok dalcímeket vagy szövegeket idézni, hogy alátámasszam, hogy nem lettünk puhábbak.

Tomi: Mi nem akarunk politizálni nem ez a feladatunk, megteszik ezt sokan olyan emberek is, akik nem értenek hozzá. Azokat a dolgokat fogjuk mindig is megírni, ami közvetlenül, érint minket. És nem csak a jó dolgokat, a rock and rollt, a bulizást, a piálást, hanem ami nem tetszik azt is.

De mi egy zenekar vagyunk, és nem azért alakultunk meg, hogy rendszerváltást vigyünk keresztül, illetve a parlament előtt parolázzunk az emberekkel. Teljesen más az utunk és teljesen más az üzenetünk is.

Társadalomkritikus nótánk rengeteg van, ráadásul, ha valaki tud a sorok között olvasni az tudhatja, hogy mi mit gondolunk a világról. Ma is vannak olyan dolgok, amik nekünk nem tetszenek, ilyenkor jelezzük, hogy mi a véleményünk és mit gondolunk róla.  Ha valami jó akkor az bárhonnan jön, örülünk neki, ha rossz akkor ugyanúgy véleményt fogunk emelni ellene, akár jobb- vagy baloldali.

Általában az embereket arra buzdítottuk a Tankcsapda esetében, hogy kortól, nemtől, hovatartozástól függetlenül jöjjenek Tankcsapda-koncertre és érezzék jól magukat, hagyják kívül a különbséget, a problémákat. Nem nagyon szoktuk a számainkat megmagyarázni, mert sosem mentünk abba bele, hogy mit jelent egy kilenc évesnek vagy egy negyvenkilenc évesnek ugyanaz a nóta, mi úgy voltunk vele, hogyha valamit ad egy Tankcsapda-nóta adott esetben egy embernek és abból ő tud építkezni bárki bárhonnan jöhet, örülünk neki.

Portfolio: A legújabb, Plasztik József című új dal akkor most egy adott szituációra megfogalmazott vélemény?

Tomi: A Plasztik József képletesen azt mutatja, hogy mennyire műanyag és mennyire giccses a világ. Próbáltuk jelezni az emberek felé, hogy ma már nincs kommunikáció, csak a sárdobálás, acsarkodás megy a médiában, a közösségi oldalakon. Nagyon durva és csúnya az a hangnem, az a hangvétel, ahogy kommunikálnak az emberek egymással. Ezt a helyzetet próbáltuk érzékeltetni.

Jó pár éve, hogy bedurvult a kommunikáció a médiában és mindenki mindenki farkasa lett hirtelen. Odáig fajult ez a történet, hogy nem az számít már manapság, hogy mi a hír, hanem az, hogy milyen portál jelenteti meg, és emiatt sajnos azt vettük észre saját bőrünkön is, hogy karaktergyilkosságok történnek, illetve következmény nélküli hazugságok ragadnak rá emberekre, és ezt büntetlenül lehet manapság megtenni.

Például, ha egy ilyen nótát írsz nagyon sok mindenki félreérti és azt mondja, hogy magyarázkodsz vagy sírsz. Ha kiülsz elmondani a szituációt, akkor megint csak magyarázkodsz, ha hallgatsz, akkor az egyértelmű hazugságok rád égnek, aminek nincs következménye. Olyanokat állítanak rólunk, ami egész egyszerűen nem igaz.